MotiveALL

Kick off

Az első mérföldkő az évben egy vállalat számára, hogy ismertesse a kitűzött célokat. Tegyük ezt egy külön eseményen, hogy a karácsonyi és csapatépítő rendezvények szakmai betétek nélkül teljenek. Csapatunk abban is segít, hogy ne lankadjon a résztvevők figyelme. Olyan megoldásokkal készülünk, ahol semmilyen információ nem akad el, és ez az esemény ne egy tréning típusú rendezvénnyé váljon, hanem egy igazi energiatöltetű márkaélmény legyen.

Ajánlatkérés

Csapatépítő esemény

Motiválunk, hogy a cég aktivizálhasson. Egy vállalat mindig nagy hangsúlyt kell fektessen arra, hogy a munkavállalói energikusan és összeszokottan végezzék a rájuk bízott feladatokat. A csapaterő egy olyan versenyelőny, amire mindig kell időt szánnunk. Ezeket az eseményeket úgy álmodjuk meg, hogy a dolgozók nagy energialöketet kapjanak, melyből táplálkozhatnak az elkövetkezendő időkben, mindezt úgy, hogy maguknak érezzék a cég misszióját és szolgáltatásait is.

Ajánlatkérés

Partnertalálkozó

Egy ilyen nap a kapcsolatok ápolásának, és a partnerekkel való erős viszony kialakításának a legfontosabb színtere. Kiszakadva a tárgyalótermi miliőből kötetlenül erősíthetjük az elköteleződést a cég szolgáltatása iránt. Arra törekszünk, hogy a meghívott vendégek egy nem mindennapi élménnyel távozzanak, és számos meghívásuk mellett ez legyen az az esemény, amit semmiképpen sem szeretnének kihagyni. Méltányoljuk idejüket és jelenlétüket olyan exkluzív megoldásokkal, amire még sokáig emlékezni fognak, és ami megkülönbözteti ezt a partnertalálkozót a piac többi szereplőjétől.

Ajánlatkérés

Családi nap 

Egy sikeres cég mozgatórugója az elkötelezett és motivált dolgozók munkája. Az elismerés és a kötelék erősítésének egyik legjobb eszköze, ha a vállalat egy olyan élményt ad a munkavállalóknak, amire még sokáig emlékeznek, és nem csak ők, de családjaik is, hiszen ne felejtsük el, hogy minden ember a barátai és családja véleményére ad leginkább. A MotiveAction csapata ezen a napon úgy MotivÁll, hogy a vállalat ne csak a dolgozóit, de azok szeretteit is aktivizálja.

Ajánlatkérés

Tréningek

Egy tréning célja, hogy a résztvevők megkapják a legfontosabb szakmai tudást, úgy, hogy a közös munkába fektetett időre is figyelmet szentelnek. Ebben segít csapatunk: hogy a vállalat értékeit a legmagasabb hatásfok mellett sajátítsák el a dolgozók. Egyedi megoldásokkal segítjük, hogy az esemény több legyen, mint egy szakmai nap.

Ajánlatkérés

Karácsonyi party

Egy céges buli nem csak egy ereszd el a hajam esemény, hanem egy ünnep, amivel megköszönjük az éves befektetett munkát. A MotiveAction csapata arra törekszik, hogy az év végi fásultságot egy különleges partival feledtesse. „Egy cég aktuális hangulata olyan, amilyen a céges karácsony” Tegyük hát ezt a napot felejthetetlenné, mi segítünk, hogy ez ne csak egy buli, hanem egy emlékezetes esemény legyen.

Ajánlatkérés

Céges Mikulás

Az Employer Brandinget nem csak a vállalat, de a család is erősíti, hiszen szinte minden dolgozóra a legnagyobb befolyással a családja hat. Szánjunk időt, hogy egy felejthetetlen napot szervezzünk a kicsiknek, akik másnap büszkén mesélik az óvodában és iskolában, hogy a szülei munkahelye milyen szuper hely, mennyi emléket hoztak haza onnan. A MotiveAction csapata kilép a csomagosztás zónájából, és egy másik szintre lépve varázsolja el a „véleményvezéreket”.

Ajánlatkérés

Online események

A kialakult helyzetben sem kell lemondanunk az események szervezéséről, hiszen a virtuális térben is erősíthetjük emberi kapcsolatainkat akár a világ minden tájáról bevonva résztvevőket. Erősítsük kreatívan az Employer Brandinget az online térben, ahol a céges közös vacsoráról sem kell lemondani.

Ajánlatkérés